A kettőnk életét
A kettőnk életét úgy féltem én
Száz felhő tornyosult kettőnk egén
Túl sok az ismerős jó barát ki mindenbe belelát
És mindegyik tanácsot ád.
Jól vigyázz, oly könnyen összedől a boldogság
És új szívet meglátod akkor senki sem ád
Egymásnak élhetünk szép csendesen
És boldog is lehetsz nagyon velem.
Nem kell sok ismerős jó barát ki mindenbe belelát
Szívünk jobb tanácsot ád.
Oly furcsán bánsz velem szívem
Mi van veled nem értem
Nem mosolyog rám a szemed és idegen a szád
Tudom már drágám mi bajod: valamit mondtak én rám
És te persze mindent elhiszel nékem ez fáj.
A nyár sodort felém
Jó lenne messze lenni valahol boldogan
Megtudta a királynő, neki is szíve van.
Ne tudja soha senki, hogy így várok te rád
A csillagoknak súgom a szerelmünk dalát:
A nyár sodort felém
A nyárnak köszönök minden örömöt,
Mindent, ami jó és szép.
A nyár sodort felém
Az ősz sem vihet el tőled soha, mert
Szívem egyedül tiéd.
Verhet a jég, zúghat a szél,
A szívem csak érted él már.
A nyár sodort felém,
A nyárnak köszönök,
Minden örömöt, mindent ami szép emlék.
Hiába menekülsz
Hiába menekülsz, hiba futsz
A sorsod elől úgyse tudsz.
Mert sorsunk nekünk vagy végzetünk,
Hogy egymásért szenvedünk.
Hiába gondolod, hogy vége már,
Hiába vagy fölényes és vidám.
Én úgyis tudom a könny arcomon
Még álmodban visszajársz.
A szívszerelmesek szíve gyakran játszik velünk
De ilyen szerelemet az élet hogyha ég, hogyha fáj,
Egyszer ád csak nekünk.
Honvágy
Idegenben keserűbb a sírás,
Idegenben másképp fúj a szél
Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés,
Ha az ember messze földön él.
Néha felsír benned, ami emlék
Szívedben egy magyar nóta szól.
Hol van az a poros kicsi görbe utca,
Ahol boldog gyermekkorod volt.
Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját
Duruzsol egy hang belül és csábítóan azt mondja honvágy… honvágy…
Idegenben keserűbb a sírás,
Idegenben másképp fúj a szél
Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól
hiába mégy felejteni mindig haza gondolsz
És valld be azt, hogy nagyon árván élsz.
Hiába való az útravaló, ha elfogy egyszer a hazai jó ennivaló
Soha nem fogy el, soha nem megy el a lelkedből a fájdalom, ha rá emlékezel.
A szívem megdobban
A szívem megdobban még most is ha valahol látom
És hogyha csak eszembe jutsz aznap könnyes az éjszakám
Sokszor álmodom én, hogy még ott vagyok nálad
És mikor leszáll az alkonyat én még most is csak téged várlak.
Én bevallom azt is, hogy holtomig szeretlek téged
És alázatosan felkínálom újra szívemet,
Ha te nem is jössz el már én még mindig remélek,
Nekem te vagy a boldogság, nekem te vagy az élet.
A szíved enyém, ezért szeretlek én.
Álltam a hídon
Még Rólad beszél egy összegyűrt levél,
Mit foltossá áztatott a sűrű sírás.
Mért tűnik el minden szép a szerelemben?
Mért jön holnap már az én helyembe más?
Álltam a hídon, és a Te fényképed néztem.
Lágy hullámok kergetőztek a Dunán.
Fél óra se múlt, mióta elváltam Tőled,
Virágodtól illatos még a szobám.
A hídon mellettem elsuhantak a párok,
S a régi fényképen még nevettél felém.
Zavarostul emlékek rátörtek a szívemre
És a mások boldogságát irigyeltem én.
Miközben álltam a hídon, valami fellázadt bennem,
És a képed elengedte a kezem.
Hullott lefelé, és én csak kábultan néztem,
Hogy elviszi a víz, örökre elviszi a víz a vén Dunán.
Elindult egy könny a kép után.
Az álmaimat nem veheted el
Az álmaimat nem veheted el
Még akkor sem, ha más ölel.
Ha más felé visz már a te utad
És felém az emlék sem mutat.
De vággyal teli néma éjszakán
Égő ajkad csókolja a szám.
Az álmaimat nem veheted el,
Még akkor se, ha más ölel.
Elmúlott minden egy könnycseppben sincsen
Csak azt érzem, hogy itt bent fáj.
Nincs vágy, nincs óhaj, csak egy múló sóhaj,
Csak két szó, csak annyi, hogy good bye.
Kapcsolódó hírek:
Komár László: Fiam
MIért ne?
Ha legközelebb látlak
Egyszer véget ér...