„Piaf, ez a kis légsúlyú bajnok, betegesen tékozolja magát. Az erejével sem nem takarékoskodik, akár a pénzével. Forradalmi módon, zseniálisan rohan a szakadékok mellett, amiket aggodalommal fedezek fel útja szélén. Mindent akar. Megtagadja a sztárok szakmai óvatosságának rég bevált szabályait”- mondta róla Maurice Chevalier. A kolléga már elsõ, bemutatkozó fellépésén lelkesen megtapsolta a kivételes tehetségû énekesnõt. Edith Piaf alig 48 évet élt, óriási tragédiák és nagy örömök forgatagában - gyorsan, viharosan és szenvedélyesen.

Edith Piaf

(eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, Párizs, 1915. december 19. – Grasse, 1963. október 11.) francia sanzonénekesnő.

Nevének eredete : Piaf a francia argóban verebet jelent (nyilvánvaló utalás vékony testalkatára – Edith alig 150 cm magas, 40 kg súlyú volt). Művésznevét felfedezője, Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy "veréb" "la môme".

Élete ]

Anyja, Annetta Giovanna Maillard (művésznevén Line Marsa), bárénekesnő volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház mádámja volt Normandiában. Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek.

1919-ben kötőhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Szent Terézhez intézett imádságoknak köszönhetően.

1932-ben megszületett első gyermeke: Marcellina. Edith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18. A gyerek azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.

Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is.

1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta.

1936 áprilisában Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monot-nak, aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Mylord.

1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját.

1941-ben filmszerepet kapott, Párizs német megszállása idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A műsor után az elegáns nézők nercbundáit és ékszereit elárverezték, hogy pénzt gyűjtsenek.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Későbbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot.

1949 októberében Marcel Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Edith New York-i fellépésére repült. Ennek következtében Edith alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett.

1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elÉdith Piaf sírja a párizsi Père Lachaise temetőben

Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett.

1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon.

1963 októberében turnéra indult, amit „öngyilkos turnénak” is szoktak nevezni. Azonban többszöri rosszullétei miatt kórházba került, ahol áttátes rákot diagnosztizáltak nála.

1963. október 11-én halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában.

Slágerei]

• "Tu Es Partout" (1943)
• "La Vie en rose" (1945)
• "Les Trois Cloches" (1945)
• "Autumn Leaves" (1948)
• "Hymne à l'amour" (1949)
• "Padam… Padam…" (1951)
• "Sous le ciel de Paris" (1954)
• "Miséricorde (Heaven Have Mercy)" (1955)
• "Les Amants d'un jour" (1956)
• "La Foule" (1957)
• "Milord" (1959)
• "Non, je ne regrette rien" (1960)
• "Mon Légionnaire"

Edith Piaf - Padam Padam

  - Autumn Leaves

      Edith Piaf

                  Edith Piaf - La Vie En Rose

                      Edith Piaf - Non, je ne regrette rien (1961)

Mylord

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Edith_Piaf

Edith Piaf

francia sanzonénekesnő

Született

1915. december 19. Párizs

Elhunyt

1963. október 11. (47 évesen) Grasse

Edith Giovanna Gassionként jött világra 1915. december 19-én Párizsban. Apja, Louis Gassion, akrobata volt, anyja Lina Marsa néven az utcán énekelt. Lányát alig két hónaposan anyjánál hagyta, és többé nem törõdött vele. 1917-ben Edith apai nagymamájához, egy normandiai bordélyház szakácsnõjéhez került. Ebben a kuplerájban nõtt fel. Négyévesen kötõhártyagyulladás következtében megvakult. Látását csak hétévesen nyerte vissza. Meggyõzõdése szerint e csodát legalább annyira Szent Terézhez intézett imáinak, mint az orvosoknak köszönhette. Felgyógyulása után együtt „dolgozott” apjával – elõbb cirkuszokban, majd az utcán. Gassion bíztatta elsõként az éneklésre: kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek, meg persze a tányérozás, hiszen ebbõl éltek. Apja jónéhányszor megpofozta, de a maga módján azért szerette lányát. Babát vett neki, hálás volt, amikor lázasan is fellépett és nagyon büszke, amikor 1932-ben megszületett unokája, Marcelle. Edith 17 éves volt, az apa, Louis Dupont 18.

Tud a kicsike

A gyereket kétévesen elvitte az agyhártyagyulladás. A temetés után az
elkeseredett Edith ismét Párizs utcáin énekelt. 1935 októberében itt hallotta meg Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója. Tõle kapta a testre szabott mûvésznevét, a Piafot, amely a párizsi argóban Verebet jelent. A meghallgatásra alig akart elmenni, végül egyórás késéssel érkezett meg. A pontosság sosem volt jellemzõ rá, de utóbb nagyon örült, hogy ezt az egész életét gyökeresen megváltoztató, kivétes alkalmat nem szalasztotta el. Elsõ fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendõvel palástolta. Éneklés közben leleplezõdött, hiszen
kendõje a lába elõtt kötött ki. Túlzás nélkül állítható, hogy a közönség is ott hevert. Maurice Chevalier elismerõen kiáltott fel: Tud a kicsike!  Ezt Piaf élete legkedvesebb bókjának tartotta, pedig pályája során nem akármilyeneket kapott. Az alig 150 centis, 40 kilós, égõ tekintetû, kezével, arcával jellegzetesen gesztikuláló énekesnõ egy háromperces sanzonba annyi érzelmet sûrített, mint elõtte és utána senki más. Felfedezõjét, Louis Leplée-t Papának szólította. Nagyon szerette és sokat tanult tõle. A férfi 1936 áprilisi meggyilkolása borzasztóan megviselte, ráadásul Piafnak a bûnrészesség gyanúja ellen is védekeznie kellett. A mocskolódó újságcikkek hatására karrierje megtorpant, külvárosi mozikban énekelt, majd - nagyon kevés pénzért - Nizzába szerzõdött.

Színésznõként is sikere lett

Újra az utcán kötött volna ki, ha nem siet segítségére Raymond Asso költõ. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta elsõ revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monot-nak, aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Mylord. Akkoriban  találkozott Jean Cocteau-val is, aki  1940-ben neki írta A közönyös szépfiú címû darabját. Piaf büszke volt rá, hogy színésznõként is bemutatkozhat. Cocteau-val életük végéig jó barátok voltak. (A sors iróniája, hogy mindketten ugyanazon a napon - 1963.október 11-én – távoztak a földi világból, csakhogy az író 74 éves volt, míg Piaf a 48.-at sem töltötte be.) 
1941-ben játszotta elsõ filmszerepét: tetszett neki a forgatás és sajnálta, hogy az éneklés mellett erre a mûvészeti ágra nincs több ideje. Párizs német megszállása idején is rendszeresen fellépett: nemcsak énekelt a katonáknak, de hamis papírokat is szerzett nekik. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A mûsor után az elegáns nézõk nercbundáit és ékszereit árverezték el, hogy pénzt gyûjtsenek. 1944-ben a párizsi Moulin Rouge-ban énekelt elõször felfedezettjével, Yves Montand-nal, akinek rengeteget segített. Késõbb ott volt Charles Aznavour és Gilbert Bécaud pályájának indulásakor is.

Bukás után siker

1947 novemberében lépett fel elõször New Yorkban. A közönség egy vidám és elegáns francia énekesnõre számított. És megjelent Piaf egyszerû fekete ruhában, komoly, sõt komor, az élet sötét oldaláról szóló sanzonokkal. A várt siker elmaradt, s õ kishíján hazamenekült. De barátai, köztük Marlene Dietrich, lebeszélték róla. Jól tették, hiszen az amerikai közönség hamarosan éppúgy imádta, mint az európai. La vie en rose – A rózsaszínû élet címû sanzonjáról (zenéjét és szövegét is Piaf írta) mulatót neveztek el a Broadway-n. Ilyesmivel kevesen dicsekedhetnek. Esténként lelkes ünneplést és magas sztárgázsit kapott New York egyik legelegánsabb mulatójában, a Versaillesben. Eleinte babonából nem akart ott fellépni, mert a hasonló nevû francia városban 16 évesen, „cirkuszos korában” börtönbe került, miután nem tudták kifizetni a számlát a helyi vendéglõben. Nagy álma teljesült, amikor Charlie Chaplin megnézte mûsorát és gratulált neki, majd meghívta Beverly Hills-i villájába. Piaf félszegen viselkedett nagy kedvencével, akárcsak a késõbbi angol királynõvel, Erzsébet hercegnõvel, aki szintén megtisztelte meghívásával. Sok szeretetet kapott rajongóitól és az újabb nagy szerelem sem váratott magára. Számára nagyon fontosak voltak a barátok, a bizalmasok és a szerelmek.

Morfium után esküvõ

Élete férfiját, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot 1947-ben ismerte meg.  Két évnyi felhõtlen boldogságuk tragikusan, a fellegekben ért véget: Cerdan kedvese New York-i fellépésére repült 1949 októberében, amikor gépe lezuhant. Piaf fájdalmára elõször a spiritizmusban keresett gyógyírt: három éven át minden este asztalt táncoltatott és szerelme szellemét idézte. A remélt eredmény elmaradt, ezért az italhoz menekült, és többé nem tudott lemondani róla. A helyzetet súlyosbította, hogy ekkoriban több súlyos autóbaleset érte, s fájdalmai enyhítésére a kórházban morfiumot kapott, melyre szintén fokozatosan rászokott. Szerencsére újra megjelent életében a szerelem, s 1952 nyarán egy New York-i francia templomban feleségül ment Jacques Pils sanzonénekeshez. Esküvõi tanúja Marlene Dietrich lett. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel késõbb a házaspár elvált, az énekesnõ szerint azért, mert pályafutásukat nem tudták „párhuzamos
vágányra terelni”. De jó barátok maradtak. Az 50-es évek közepére Piaf egészsége nagyon megromlott. Régi, gyerekként szerzett reumája kiújult. Rengeteg pulóvert készített, de nemcsak azért, mert imádott kötni, hanem mert nagyon fázós volt. Már az elsõ õszi nap fûtötte a lakást. Saját bevallása szerint kislányként nagyon kevés melegben és nevetésben volt része, ezért felnõtt korában hozta be a lemaradást. Ez rendben is lett volna, csakhogy belülrõl is folyamatosan vidította és fûtötte magát - itallal meg kábítószerrel. Ráadásul ilyen állapotban is képes volt volán mögé ülni. Újabb súlyos baleseteket szenvedett, sérülései miatt operálni kellett az arcát és a kezeit. Az elvonókúrák semmit nem használtak: egyedül az éneklés segített. Orvosai tilalma ellenére rendszeresen fellépett, a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Elõfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. Öngyilkos turnéként emlegetik vidéki fellépés-sorozatát, melyre 1963. októberében indult, nem törõdve betegségével. Párizsba visszatérve azonnal kórházba kellett mennie, és egymást után többször megmûtötték. A szomorú diagnózis: rák, áttétekkel.

„A szerelem mire jó?”

A 27 éves görög származású fiatalember, Thépohanis Lamboukas minden nap meglátogatta Piafot a klinikán. Hamarosan egymásba szerettek. 1962 szeptember végén a párizsi Olympia színpadán együtt énekelték el A szerelem mire jó? címû sanzont, október elején összeházasodtak. 1963-ban még volt néhány közös fellépésük. Edith Piaf március végén lépett fel utoljára, majd a dél-franciaországi hegyekben lévõ Maugins-be vonult vissza ifjú férjével. Utolsó heteit Plascassier-ben töltötte, természetesen Théo társaságában. 1963. október 11-én halt meg. Három nappal késõbb több mint negyvenezren, köztük egyik legjobb barátnõje, Marlene Dietrich kísérték utolsó útjára a párizsi Pére Lachaise-temetõben.  

Forrás: http://www.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=22028&fr=balaj